Rólunk
Mérnöki tapasztalat 1991 óta
A COTEC mögött több mint három évtized gyakorlat áll az ipari javító- és védőrendszerek területén – Németországból, magyar gyökerekkel és magyarországi forgalmazással.
Az alapító
Dipl.-Ing. Pap Gyula
Okleveles gépészmérnök, a Cotec-Pap Vertrieb e.K. tulajdonosa. Több mint három és fél évtizede foglalkozik felülettechnikával, betonjavítással és ipari javítórendszerekkel.
Nagykőrösön született, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1982-ben. 1984 óta él Bajorországban. A GFM bevonatolási cég műszaki vezetőjeként porszórásos eljárásokat fejlesztett, és félautomata bevonósorokat tervezett és telepített – többek között a Bosch stuttgarti gyárába. 1994-től a Cotec Beschichtungssysteme-nél a műgyanta alapú javítórendszerek alkalmazásával és kivitelezésével foglalkozott.
1998-ban saját mérnökirodát és kivitelező céget (Telve) alapított, 1999-ben megvásárolta a Cotec céget, és megalapította a Cotec-Pap Vertrieb e.K. kereskedelmi céget. Azóta egy kézben van a probléma felmérése, a megoldás kidolgozása, az anyag és a kivitelezés – a termékeket a gyártókkal együtt, a gyakorlati tapasztalatok alapján fejleszti.
Nevéhez fűződik az autópálya-hidak fugaszalagjainak ragasztásos rögzítése, amelyet a dél-bajorországi autópálya-igazgatóság a dübelezés helyett írt elő kiírásaiban, valamint a müncheni Olimpiai Park több egyedi javítása. Szakértőként Oroszországban és Brazíliában is tartott előadást és adott tanácsot – többek között a Rio–Niterói híd felújításához.
- Gépészmérnök – BME, 1982
- VDI-tag (Német Mérnökök Egyesülete)
- SIVV betonjavítási képesítés
- WHG-szakképzés – TÜV Akadémia
„A feladatok, amelyeket legjobb tudásom szerint igyekeztem megoldani, tettek azzá, aki vagyok.”
Referenciák
Nemzetközi projektek és előadások
Pap Gyula válogatott szakmai projektjei – technológia-fejlesztés, bevonatrendszerek bevezetése, tanácsadás és szakmai előadások.
-
2003. 04. 02. – 2003. 12. 22.
Deutsche Bahn (Német Vasút)
München, Németország
Az „értékanalizáló központ” felépítéséhez szükséges értékelési rendszer kidolgozása és bevezetése az anyagbeszerzési osztály számára.
-
2004. 01. 22. – 2004. 10. 31.
MAN
Penzberg, Németország
Lakkozási technológia fejlesztése és bevezetése tehergépjárművek karosszériagyártásához.
-
2004. 02. 17. – 2004. 02. 22.
Deutsche Bahn (Német Vasút)
Nürnberg, Németország
Az ICE 802 vasúti pályarendszer betonaljai gyártásának korszerűsítése.
-
2004. 03. 08. – 2004. 03. 14.
Francia vasúti tartálykocsik
Joigny, Franciaország
Új bevonatanyagok bevezetése, a technológia kidolgozása és bevezetése vasúti tartálykocsik felújításához.
-
2004. 03. 14. – 2004. 03. 16.
Heidelberger Druckmaschinen AG
Wiesloch, Németország
A gyártástechnológia korszerűsítése.
-
2004. 03. 29. – 2004. 03. 30.
Krones
Nittenau, Németország
A gyártástechnológia korszerűsítése.
-
2004. 07. 21.
Deutsche Bahn (Német Vasút)
Augsburg, Németország
Az ICE 802 vasúti pályarendszer betonaljai gyártásának korszerűsítése.
-
2005. 05. 30. – 2017. 02. 28.
Samenviro
Szamara, Oroszország
Anyagaink bevezetése az orosz piacra, a kivitelezők betanítása.
-
2005. 12. 04. – 2005. 12. 11.
B. E. Vedeneev Vízépítési Kutatóintézet
Szentpétervár, Oroszország
Előadás anyagaink felhasználásáról és a hozzájuk kötődő új technológiákról.
-
2005. 12. 13.
Rio de Janeiró-i Városi Művek, Engevix, Petrobras
Rio de Janeiro, Brazília
Előadás anyagaink felhasználásáról és a hozzájuk kötődő új technológiákról a városi művek számára; ugyanebben a témában előadás az Engevix mérnökirodának és a Petrobras olajtársaságnak.
-
2007. 05. 17. – 2007. 07. 31.
GATX Rail
Ostróda (Osterode), Lengyelország
Új bevonatanyagok bevezetése, a technológia kidolgozása és bevezetése a német GATX Rail lengyelországi telephelyén.
-
2011. 04. 14.
3M – magyarországi képviselet
Balatonfüred, Magyarország
Anyagbemutató és ismertető az amerikai 3M magyarországi képviselete nevében a rendszeresen megrendezett VEKOR konferencián.
-
2019. 05. 06. – 2025. 01. 12.
Thassalia energetikai vállalat
Marseille, Franciaország
Új bevonatanyagok bevezetése, a technológia ismertetése és bevezetése.
Aktuális információkat a 2020-as évektől napjainkig az adatvédelmi szabályok bonyolult és buktatókkal teli rendelkezései miatt még nem tudunk nyilvánosságra hozni.
Történet
Az út a saját termékcsaládig
- 1991
Kezdetek
Ipari javító- és karbantartó anyagok kereskedelme és alkalmazása; az első években a Belzona rendszerek forgalmazása.
- 1993–2007
Thortex
A Thortex (E. Wood Ltd.) javítórendszerek forgalmazása. Ebben az időszakban jelentek meg az első magyar nyelvű prospektusok is.
- 2007–2017
3M Scotchkote
Korrózióvédelmi termékek és bevonatok a 3M kínálatából.
- 2017
Saját márka: COTEC
Elindul a Metal-Tech, Cerami-Tech, Chemi-Tech és Seal-Tech termékcsalád.
- 2023–2025
Magyar katalógus és esettanulmányok
Elkészül a teljes magyar nyelvű termékkatalógus és esettanulmány-gyűjtemény.
- Ma
COTEC Magyarország
Kizárólagos magyarországi forgalmazás, szaktanácsadás és kivitelező partnerhálózat.
Gyártó és műszaki tanácsadó – Németország
Cotec-Pap Vertrieb e.K.
Ottostraße 8, D-85649 Hofolding (München mellett)
A COTEC termékek gyártója, egyben műszaki tanácsadó partnerünk. Mögötte kivitelező és mérnöki háttér is áll: bevonatkészítés, szivattyújavítás, szakértés és tervezés – így a termékek a napi gyakorlatban, valós feladatokon fejlődnek.
cotec-pap.deKizárólagos forgalmazó – Magyarország
Korner 2000 Bt.
A Cotec kizárólagos magyarországi forgalmazója.
Tapasztalat
Több mint három évtized a javító- és védőrendszerek gyakorlatában.
Személyes tanácsadás
Magyar nyelvű szakmai támogatás az anyagválasztástól a kivitelezésig.
Partnerhálózat
Képzett kivitelezők, akik ismerik a COTEC rendszereket.
Küldjön egy fotót a problémáról!
Írja le röviden a feladatot, csatoljon képet a sérült alkatrészről – szakértőnk javaslatot tesz a megfelelő anyagra és eljárásra, és szükség esetén kivitelező partnert ajánl.